#Országos Bírósági Hivatal

Kétszer bukik az állam a börtönbe vonuló szabálysértőkön
 

Kétszer bukik az állam a börtönbe vonuló szabálysértőkön

Tavaly mintegy százezer esetben változtatták át a bíróságok a szabálysértési ügyekben kiszabható büntetést elzárásra. Ez nemcsak az igazságszolgáltatást terhelte le, de drága is, tavaly minimum 230 millió forintba került. Egy új jogszabálymódosítás javíthat a helyzeten, de egyúttal a rendőrségre hárulhat jóval több feladat. A Belügyminisztérium cikkünk megjelenése után közölte, hogy az átváltoztatott bírságok több mint 99 százaléka nem vezet tényleges elzárásra, mert az érintettek nagy többsége az utolsó pillanatban inkább befizette a bírságot, mint hogy fogházba vonuljon.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta


Most Handó Tündéék költenének tizenegymilliárd forintot közbeszerzés nélkül
 

Most Handó Tündéék költenének tizenegymilliárd forintot közbeszerzés nélkül

Mintegy 11 milliárd forintot költhet el a nyilvánosság kizárásával a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt BM kórház bírósági épületté alakítására, miután az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága keddi ülésén megadta a mentesítést a közbeszerzési törvény hatálya alól. A kormánytisztviselők egységes kártyájának elkészítésével kapcsolatos napirendi pontot, amelyben 1,7 milliárd forint átlátható felhasználásáról döntöttek volna, viszont épp az egyik fideszes politikus kérésére vették le a napirendről.

hvg.hu hvg.hu


Tátraiéknak egyáltalán nem tetszik Handó döntése
 

Tátraiéknak egyáltalán nem tetszik Handó döntése

Várhatóan megfellebbezi a Sukoró-büntetőper több - a telekcsere miatt hűtlen kezelés kísérletével vádolt - terheltje az Országos Bírósági Hivatal elnökének határozatát, amellyel a Fővárosi Törvényszékről Szolnokra helyezte át a hamarosan kezdődő eljárást - írta a Népszava csütörtökön.

MTI MTI


Levelet írtak Handó Tündének a Sukoró-ügy vádlottjai
 

Levelet írtak Handó Tündének a Sukoró-ügy vádlottjai

Elhamarkodottnak és megalapozatlannak látják a Sukoró-ügy vádlottjai azt, hogy a Fővárosi Törvényszék elnöke kezdeményezte ügyük tárgyalásának vidékre helyezését az Országos Bírósági Hivatal vezetőjénél. Tátrai Miklós, Markó Andrea és Császy Zsolt nyílt levelet írt az ügyben Handó Tündének, akitől azt kérték, hogy ne adjon helyt az áthelyezési indítványnak.

hvg.hu hvg.hu

OBT: 149 új bíró áll munkába áprilistól
 

OBT: 149 új bíró áll munkába áprilistól

Április elsején 149 új bíró áll munkába, az új bírák körülbelül kilencven százaléka korábban bírósági titkárként dolgozott - közölte Országos Bírói Tanács szombaton. A 149 álláshelyből 145 helyi bírósági, és több mint 800 pályázatot nyújtottak be ezekre.

MTI MTI

Igazgatási feladatokat venne el Navracsics Handótól
 

Igazgatási feladatokat venne el Navracsics Handótól

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint hatékonyabb és átláthatóbb lenne az igazságszolgáltatás működése, ha az országos bírósági hivatali elnök igazgatási feladatainak egy részét az Országos Bírói Tanács hatáskörébe helyeznék át. Navracsics Tibor módosító javaslatot nyújtott be ezért a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvényhez.

MTI MTI


Handó: pártatlan és objektív volt az Ab meghallgatása
 

Handó: pártatlan és objektív volt az Ab meghallgatása

Handó Tünde szerint pártatlan, objektív meghallgatást tartott az Alkotmánybíróság (Ab), ezen bemutathatta a bírósági ügyáthelyezés intézményének indokoltságát és a gyakorlati működését a testületnek. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke ezt kedden, nem nyilvános alkotmánybírósági meghallgatása után mondta.

MTI MTI

Zárt ajtók mögött hallgatja meg Handót az Ab - több szervezet tiltakozik
 

Zárt ajtók mögött hallgatja meg Handót az Ab - több szervezet tiltakozik

Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szerint sérti a közhatalmi döntéshozatal nyilvánosságát, a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférés jogát és a tisztességes eljárás elvét, hogy az Alkotmánybíróság zárt ülésen hallgatja meg az Országos Bírósági Hivatal elnökét, Handó Tündét.

hvg.hu hvg.hu


Darák Péter főbíró: Változik a Kúria
 

Darák Péter főbíró: Változik a Kúria

A nyitottság és a jövőorientáltság jegyében változik a Kúria; már nem csak egyedi ügyekben született végleges döntések, hanem a leendő jogviták elméleti hátterének tisztázása is fontos feladat, jövőre pedig évkönyvben szeretnék a széles közönségnek is bemutatni munkájukat - mondta Darák Péter, a legfelsőbb bírói fórum elnöke az MTI-nek.

MTI MTI

Többmilliárdos beruházástól várja Handó a megtakarítást
 

Többmilliárdos beruházástól várja Handó a megtakarítást

Több nagy bírósági ingatlanberuházás kezdődik a közeljövőben, és Budapesten egységesítik az üzemeltetést - mondta el az MTI-nek Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal vezetője, aki szerint a többmilliárdos beruházások nemcsak az európai körülmények között működő igazságszolgáltatást segíthetik, hanem középtávon jelentős költségmegtakarítás is várható tőlük.

MTI MTI